Hazaérkeztem!!!

Ez a blog ezennel lezárul, hiszen véget ért az ösztöndíj. Ha olvastátok, köszönöm! Jó érzés volt az óceán túloldaláról megosztani Veletek mindazt, ami történt velem!

A hazautam kicsit kalandosra sikerült, hála a Deltának. Ne repüljetek velük, ennyi a tanácsom. Mindegy, 26-án délben landoltam Ferihegyen! Nagyon jó érzés újra itthon lenni!



Az utolsó munkanapon, az iskola végén a kollégáim búcsúebédet szerveztek nekem. Kaptam ajándékokat, és ettem egy utolsó friss halas tálat. Furcsa érzés volt a végén elköszönni mindenkitől.


Hogy a vadvilág is elbúcsúzzon tőlem, két szarvas látogatta meg a kertünket egyik este. Nézelődtek, szaglásztak, aztán visszahúzódtak a fák közé.

Már eltelt 3 hét, amióta hazajöttem, azóta folyton tervezem, hogy elmesélem, hogyan teltek az utolsó napok Amerikában. Van néhány fényképem, amelyeket meg szeretnék osztani Veletek. Bár időm nagy részét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam mindent összecsomagolni (a reptéri súlykorlátozással persze volt bajom bőven...) és az összes kedves baráttól elköszönni. Ezen kívül történt még pár apróság. Például elmentem vadvízi evezni és hasonlók. Nem beszélve arról, hogy amióta hazajöttem, parti parti hátán örvendezhetek a családommal és a barátaimmal, hogy végre újra itthon vagyok!

Monhegan Island

A nap végén eltűnődtem, milyen lehet egy 75 lelket számláló szigeten élni. Szinte felfoghatatlan ez a 21. századi agy számára. Én nem tudnék itt élni, ez nyilvánvaló, ugyanakkor van benne valami varázslatosan elbűvölő.

Ez pedig a könyvtár.

Hihetetlen, de a helyiek gyerekei még ma is ide járnak iskolába...


A kis házak a szigeten egyszerűen varázslatosak. Rengeteg a virág, gyönyörű zöld a fű.



Ez az egyik legismertebb kép itt a szigetről. Sok festő festette le a kis pirostetős házikót a világítótoronnyal.

A hotel - a sziget közepéről, a domb legtetejéről.







A sziget hegyes-dombos-sziklás partvonalán túraútvonalak vezetnek körbe.

A sziget tele van festőkkel. Amatőrök és profik egyaránt járnak ide ihletet nyerni.

Monhegan Hotel. Éppen esküvő zajlott, hatalmas vendégsereg volt a házban.



Kikötő a szigeten.



Elindult a komp. A távolban már látszik a sziget.

Ez a kompkikötő. Innen indultunk; majd a hosszú nap végén, elfáradva, éhesen, itt ettünk homáros szendvicset.

Monhegan Island 22 km-re fekszik a partvonaltól. Jelenleg kb. 75 lakosa van, akiknek többsége halászattal foglalkozik. Ezen kívül néhány szálloda, bed and breakfast és sok gazdag ember nyaralója található a szigeten. De amiről a fantasztikus sziklás partjain kívül nevezetes a sziget, az a művészkolónia, aki itt él, vagy ide jár festeni. Az egyik legismertebb maine-i festőcsalád, a Wyeth-ek is laktak ezen a szigeten.

Mivel ma csodaszép napunk volt, Cathy-vel elkocsikáztunk New Harborbe, kompra szálltunk, és elmentünk Monhegan Islandre.

Polgárháborús játékok

A nap végén kb. 3 órát csak kocsikáztam a környéken - nyitott tetőablakkal, napsütésben. Jövő héten meg kell válnom a kicsi kocsimtól, ez volt a búcsúutam. Nagyobb túrára már nem megyek vele. :-(

Dél körül leléptem, nem vártam meg a délutáni csatát; úgy döntöttem, eleget láttam. Jól éreztem magam, de azt gondolom, egy ilyen színvonalú eseményt gyerekként tud leginkább élvezni az ember. Kár, mert szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Aki akart, lovaskocsizhatott is egyet. Én kihagytam.

A kisfiúk szórakoztatására egy korabeli, baseballhoz hasonló játékra is be lehetett nevezni.





Az öltözködési folyamat bemutatása után korabeli ruhákat viselő hölgyek vonultak fel.



A legérdekesebb program a korabeli divatbemutató volt. Rétegről rétegre nyomon követhettük, hogy hogyan öltözködött fel Scarlett O'Hara minden reggel. Nem volt egyszerű művelet.

A bemutatót magyarázó hölgy sok érdekességet mesélt.
1. A korabeli nőideál: kerek arc, sápadt bőr, hattyúnyak, csapott vállak, pici kezek, pici lábfejek. "Ami a kettő között van, arról nem beszélünk semmilyen körülmények között." :-)
2. Ha mégis muszáj, a mellekre csakis "bosom"-ként lehet utalni, egyes számban. (Ezt a kifejezést mondjuk már ismertem, Hawthorne állandóan "Hester's bosom"-jéről beszél A skarlát betűben...) A lábak pedig nem lábak, hanem "lower limbs."
3. A három legfontosabb ruhadarab: "corset", "hooped petticoat" és "spoon bonnet" - a fűző, az abroncsos alsószoknya és a kalap.
4. A hölgyek csak mértékkel, de sminkelték magukat. A mai szemnek furcsa lenne a módszer: szénnel feketére mázolták a szemhéjukat, és két viszonylag szabályos karikát rajzoltak a pofacsontjukra pirosítóval.
5. A legtöbb ruha gyapjúból, az elegánsabbak selyemből készültek. Abban az idóben nem tudták, hogyan lehet a selymet mosni, ezért egyszerűen nem mosták a selyemruhákat...
6. A gyereklányok kiengedve, a felnőtt hölgyek feltűzve hordták a hajukat.
7. Scarlett O'Hara dereka 18 hüvelyknyi volt!!! Az 45 centiméter! Felmutattak egy WC-papír tekercset, ami 18 hüvelyknyi volt. A hölgy elmondta, hogy bár tény, hogy akkoriban kisebbek voltak az emberek méretre, ezt a "vastagságot" kizárólag a fűző segítségével lehetett elérni. Mint tudjuk, ennek elég durva ára is volt: teljesen deformálta a nők belső szerveit, sok halál okozója volt.


Itt végre lehetett fotókat is készíteni.

Ennek a háznak az udvara adott otthont a játékoknak: a Washburn-család otthona. A Washburnök az egyik legismertebb család voltak az 1870-es, 1880-as években Maine-ben. Az ebben a házban felnövekvő hét fiú közül öt komoly politikai karriert futott be.

A gyakorlatozás. A sereg "nagysága" kissé kiábrándító volt. Eszembe jutott, amikor tavaly otthon voltunk egy hasonló eseményen március 15. alkalmából. Nekem alapvetően nagyon tetszik az alapötlet, szerintem olyan jó dolgot lehetett volna ebből a polgárháborús játékból is kihozni, de valamiért, úgy tűnik, itt is, otthon is, elbaltázzák. Ez kevés ember egy csatához!!!


És a tábor maga - tűz körül üldögélő katonákkal.


Kissé morbid humor.

A tábor természetesen sátrakból állt. Ez az orvosi sátor, ahol a seregorvossal találkozhattunk.

Az istentisztelet a Universalist Church szertartása szerint zajlott. Komolyan, azt a hihetetlen mennyiségű protestáns kisegyházat, ami itt van, én egyszerűen képtelen vagyok nyomon követni. Azért kicsit utánuk olvastam: az univerzalisták szerint Isten nem teremtene úgy egyetlen lelket sem, hogy azt eleve kárhozatra szánja. Nem tagadják a Pokol létezését, hanem azt gondolják, hogy a Pokolban Isten tovább dolgozik az adott lélek megváltásán, hogy aztán végül minden teremtett lélek üdvözüljön.
A szertartás közben két éneket énekeltünk: Mine Eyes Have Seen the Glory, Amazing Grace; majd elmondtuk az univerzalista hitvallást, imádkoztunk, aztán a lelkipásztor megáldott bennünket. Az áldás előtt odakinn megszólaltak a dobok, a katonák felpattantak, és kivonultak - kezdődött a gyakorlat.


Természetesen volt jó pár korabeli jelmezbe öltözött hölgy és úriember is.

A lelkipásztor 10 óra előtt 5 perccel elrikkantotta magát: CHURCH CALL!!! Mindannyian bevonultunk a templomba.

És zenéltek.

Az első esemény egy Period Church Service volt. 1864-et írtunk. A seregek a templom előtt várakoztak.
Vasárnap reggel útra keltem, hogy megnézzem Livermore-t, ahol a történelmi centrumban (ez a kifejezés igen erős túlzás amúgy, de így hívják) polgárháborús játékokat hirdettek egész hétvégére. A világ végén volt, Nyugat-Maine-ben. Kocsival nem volt messze, de szó szerint a semmi közepén. Ahogy kocsikáztam odafelé, azon tűnődtem, ami már többször megfogalmazódott bennem az év során: mi a fenét kezdenek magukkal azok az emberek, akik itt élnek??? Mert én egy év alatt bejártam mindent, amit a környéken be kellett / lehetett járni, és így is sok hétvégén nem tudtam magammal mit kezdeni, sokszor szimplán az időjárás miatt. Azért az olvasásból is megárt a sok, meg az éttermekből, szóval lényeg a lényegben: szerettem itt lenni, de már nagyon vágyom Budapestre!!!
http://www.norlands.org/events.html