Peaks Island-i kirándulás

Miután hazaértem, eljött értem Cathy, és egy barátjával, Douglas-szel, aki szintén Magyarország-rajongó (Kalocsán élt fél évig, és az elmúlt 8 évben 7x volt Magyarországon csak úgy...), elvittek az Old Port legnépszerűbb pizzériájába, a Flatbreadbe. Az étterem közepén egy hatalmas kemence, mellette egy látványkonyha, minden a kedves vendég szeme előtt zajlik. A terasz pedig a vízre néz. Nos, háromnegyed órát vártunk az asztalra, de mondjuk, hogy megérte. Minden nagyon finom volt. Bár otthon sosem várnék ennyit egy asztalra, jól éreztem magam. Sokat nevettünk, iszogattunk, aztán farkaséhesen megettük a csupa bioalapanyagból készült pizzánkat. Szép nap volt a mai (is)!

A kompkikötő a Whaling Wall mellett található.

Ez már a portlandi kikötő. A szép nap után ideje volt hazatérni.

Kissé fújt a szél...

Mikor megéheztem, betértem egy kis vendéglőbe a parton. Cockeyed Gull volt a neve. A kilátás a teraszról lenyűgöző. Az ott szemben Portland... tényleg itt lakom! Hihetetlen, nem? :-)

Miután körbebicikliztem a szigetet az elképesztően szép Seashore Avenue mentén (ahol rengeteg család piknikezett éppen), leültem egy sziklára, bámultam a csodaszép óceánt, olvastam, néztem a helyi gyerekeket, ahogy ugrálnak a nekem dermesztően hideg vízbe, és csak úgy voltam. Nagyon szép vidék, az emberekből árad, hogy természetközelben élnek, hogy béke van...

Ez pedig már a sziget bejárata, a kompkikötő.

Ezt az erődöt (a neve Fort Gorges, úgy ejtik, mint a "gorgeous" szót, és 1865-ben épült) utoljára a második világháborúban használták.

A kompról szép kilátás nyílik a városra, a környező szigetekre és a rengeteg vízen ringatózó hajóra, csónakra.

Szeptember elseje itt Labour Day, vagyis a munka ünnepe, tehát az iskolakezdés előtti utolsó hétvége hosszú hétvége: 3 nap. Úgy döntöttem, kihasználom a csodás időt, 31 fok volt, napsütés, így felültem a bringámra, és nekiindultam Peaks Islandnek. Peaks a Portlandhez legközelebb eső sziget a Casco Bayen. Kb. 15-20 perc alatt lehet odajutni komppal.

Kirándulás az utolsó nyári pénteken

Longfellow, a város leghíresebb lakója is nagyon szeretett ide járni. Ihletet merített a kilátásból.

Néhányan szerencsétlenül jártak a sziklás partvonalon...

Miután körbejártuk Portlandet, átmentünk a felnyitható hídon, amely a szomszédos városokba vezet: South Portlandbe, majd Cape Elizabeth-re. Portland partvidékének nagy része ma is a John Smith által adott neveket viseli, aki az 1600-as években I. Károly felkérésére feltérképezte a vidéket. Nagyon sok nevet vett át az őslakosoktól, majd amikor megmutatta a térképét Károlynak, javasolta, hogy változtassa meg őket, ha kedve van hozzá. Károly csak néhány nevet változtatott meg, az egyik Cape Elizabeth - Elizabeth a húga neve volt. Maine állam partvonala kb. 3500 mérföld, és ebből csak mintegy 100 mérföld homokos part. Ezért rengeteg világítótoronyra volt és van szükség: 68 van belőlük csak a maine-i partvonalon, és csak 1-2 nem működik már. Az egyik legszebb a Portland Head Light Cape Elizabeth-en, 1791-ben épült, és csak 1989-ben automatizálták. Egy hatalmas, népszerű park veszi körül. A kilátás a nyílt óceánra nyílik, és van itt egy kis "pocket" is, így hívják a helyiek az apró homokos öblöket, ahová úszni járnak. Brrrr....

Egy szép házsor.

És itt is van egy halászról készült szobor, mint kiderült, 3 ugyanilyen szobor készült, a harmadik Washingtonban van. Miután kifogják a homárt, a "pegging" következik. Nem értettem pontosan, ez mit is jelent. Majd utánakérdezek. Mindenesetre a szobor ezt a műveletet ábrázolja.

Megtaláltam a kedvenc szavamat egy cégéren: SERENDIPITY!!! Ez az Exchange Street, az egyik legnépszerűbb utca a városban. Sok kis boltja van. Maine a fenyőfákon, a homáron és a jávorszarvason kívül még valamiről ismert: L.L.Bean! Bár az első L.L.Bean store Portlandtől északra, Freeportban található (állítólag még zár sincs az ajtaján, éjjel-nappal nyitva van), itt is van egy-két outlet. És a helyiek nagyon büszkék arra, hogy - bár a városon kívül van egy nagy mall (bevásárlóközpont, nem ugyanazt értik rajta, mint mi, de nem is olyan, mint amit mi plazának hívunk) -, a városban szinte csak független kiskereskedések vannak.

Ez az épület a városháza. Az építészei ugyanazok, akik a New York Public Libraryé: Carrére and Hastings. Csak itt nincsenek oroszlánok.

Elhaladtunk Portland egyik legszebb partvonala mellett. Innen nyílik kilátás a Casco Bayre. Mint kiderült, az öbölben található szigeteket először Colonel Wolfgang William Römer számolta meg 1700-ban, 365-ig jutott, ezért nevezte el őket Calendar Islandsnek. Marie szerint nagy köd lehetett, amikor számolt, ma már tudjuk, hogy több mint 700 sziget található az öbölben. Portland első, eredeti neve egyébként Casco volt, azután Falmouth-nak nevezték, 1786-tól pedig Portlandnek. Maine állam sokáig Massachusetts része volt. 1820-ban önálló állam lett, a fővárosa Portland volt 1827-ig, de akkor Augustát nevezték ki fővárosnak, mert az nagyjából az állam közepén van. Augusta népessége 17 000, szemben az állam legnagyobb városának, Portlandnek 63 000-es népességével. Én még nem láttam, de a helyiek azt mondták, ne is vesztegessem az időmet arra, hogy megnézem. Ők csak így hívják: "Disgusta"...

Portland kerületekre, pontosabban "neighbourhood"-okra tagolódik, nem szervezetileg, csak tradíció alapján: a Casco Bayre néző partvonal neve Eastern Promenade, a mellette futó kerületé East End. Az Old Portnál elhelyezkedő területet Waterfrontnak nevezik. Ez az ún. "downtown" is. A város másik vége pedig a West End, a Western Promenade-dal. Érdekes, hogy régen a West End számított a legértékesebb területnek, mert az ottani házak a környező hegyekre néznek, és a régiek a tengeri kilátást alantasnak ítélték. Ma persze másképp van, az East Enden rengeteg gyönyörű villa áll, és új szállodák épülnek. Egy villát (17 szobával, 14 kandallóval stb.) éppen árulnak. Az ára: 2.5 millió dollár...

Egy detroiti művész, Robert Wyland (1956-) mániája, hogy nagy falfelületekre életnagyságú halakat fest. Tele van ilyen falakkal az USA, mindenki csak "whaling wall"-ként emlegeti őket. Portlandben is van egy ilyen fal a kikötőben, hatalmas bálnákkal.

Portlandnek kompkikötője is van, amikor elhaladtunk mellette, épp szálltak ki az emberek, az autók pedig vártak, hogy felhajthassanak.

Kaptunk egy térképet, amin a túra egy részét nyomon követhettük. Marie szerint a régiek nem mindig voltak jó fantáziával megáldva: Portland rakpartjával párhuzamosan 3 fő út fut: Fore Street, Middle Street, Back Street, vagyis "elülső", "középső" és "hátsó" utca.

Ezzel a trolival indultunk útnak. Másfél órás volt a városnézés. A guide Marie volt, és egyben ő volt a sofőr is. Nagyon kedves, lelkes portlandi hölgy volt, aki rengeteg sztorit mesélt a városról.

Sok turista volt, főleg belföldi turizmus jellemző itt, tele volt a trolibusz.

Miután megebédeltem, kisétáltam a vendéglőből, és megláttam egy hirdetést. Már terveztem, hogy részt veszek egy városnéző túrán, most érkezett el az ideje. És mivel már nagyjából ismerem a város fő utcáit, hasznos is volt a körút, mert össze tudtam kötni néhány dolgot a fejemben lévő térképen.

Hát, így néz ki egy "lobster roll". NAGYON FINOM! Vicces, mert megtudtam, hogy eredetileg a helyiek undorodtak a homártól, csak a börtönben szolgálták fel a raboknak. Állítólag egy törvény is van, amely azt mondja ki, hogy heti 3 alkalomnál többször nem adhatnak homárt a börtöntöletlékeknek, mert az már kegyetlenkedésnek számít... aztán fordult a világ - ma már a luxushotelekkel kereskednek. A hírneve ellenére azonban nem a homár Maine állam fő büszkesége. Szardíniahalászatban ugyanis világelsők! Hát, nekem a homár azért nagyobb szám most.

Vannak asztalok is, de én inkább ezt a bárszékes fapultot választottam, talán nem kell magyarázni, miért! Evés közben a vizet bámultam! :-)

Aztán ahogy betér az ember, megrendeli az ételt, fizet, majd a kezébe nyomnak egy óriási műanyag homárt, hogy az majd csipog, ha kész az étel... ezután hátul kilép az ajtón, és ott vannak az asztalok. Hát, a kilátás lenyűgöző.

A cégér is nagyon hívogató, az ajtóra pedig ki van írva, hogy ne habozzon a kedves vendég, hisz most van szezon, ilyenkor a legjobb a homár!

Bár úgy terveztem, hogy ma nonstop készülni fogok, merthogy 4 nap múlva kezdődik az iskola, annyira szépen sütött a nap, hogy megfogadtam Cathy tanácsát, aki azt mondta, lesz még éppen elég időm kidolgozni a belemet, élvezzem ki, hogy nyár van és napsütés. Felkerekedtem, hogy felfedezzem az Old Portot Portlandben. Gondoltam, eszem egy kis homárt ebédre. Jack ajánlott is egy jó helyet: Portland Lobster Co., ahol nagyon finom, frissen fogott homárt árulnak. Egy kis faház a kikötőben.

Autótulajdonos lettem!

És itt már teljesen enyém a drága! :-)

Nagyon sok elintéznivalóm volt, amióta megérkeztem: bankszámlát kellett nyitnom, social security numbert kellett igényelnem, be kellett jelentkeznem a háziorvoshoz, mobiltelefont kellett vennem, be kellett rendezkednem, kiismerni magamat a városban, felkészülnöm a tanévkezdésre, de amitől legjobban tartottam, az az autóvásárlás volt: olcsón, jót venni, gyorsan - nem könnyű. Talán sikerült!!! Egy kolleganőm ajánlotta az autókereskedőt, és egy hét alatt szereztek nekem egy olcsó Nissant Altimát. Hihetetlen, hogy egy 8 éves, teljesen jó állapotban lévő japán kocsit itt ilyen olcsón lehet venni! Nem beszélve arról, hogy - bár amerikai viszonylatban egyre drágább itt is a benzin -, na de az otthoni árakhoz képest még így is iszonyú olcsó!!! Bár mindenki nagyon rendes volt, és eddig fuvaroztak, ha bármire szükségem volt, azért most nagyon jó érzés, hogy teljes a szabadság!!! Imádom, hogy VAN KOCSIM!!! A házamtól az iskoláig pont 35 perc alatt érek át. Bekapcsolom a rádiót, viszek magammal egy bögre kakaót, kell ennél több??? :-)

Vitorlázás Cathyvel: Brunswick - Bailey Island

És ez már a nyílt ÓCEÁN!!! Végre ide is eljutottam! Cathy azt mondta: "It is Spain over there!" - hát, nagyon "over"... Gyönyörű volt!

Itt a szobrokkal is a halászokat ünneplik.

Így néz ki egy halászfalu kikötője.

Cathy megtanította nekem a vitorlázás alapjait, aztán átadta a kormányt... kicsit megijedtem, amikor feltámadt a szél, és éreztem, hogy én tartom a hajót, de nagyon jó érzés volt száguldani a vízen! Közben láttunk két delfint és egy fókát is, de sajnos nem volt idő lefényképezni őket - hiszen kormányoznom kellett!!!

A homárcsapdákat bóják jelzik, hogy a csónakokkal ki lehessen őket kerülni. Talán látszik, mennyi bója van egy ekkora öbölben. Sok.

Csodás volt a vizen! Maine jelképe a homár. Egy halásznak ("lobster-man") általában 800 (!!!) homárcsapdája van, és naponta 400-at húz ki a vízből... jó korán felkel, kimegy a vízre, kihúzza a csapdát, és ha túl pici a homár, visszadobja. Van, amelyik homárnak így sincs szerencséje: a sirályok lesben állnak ilyenkor.

Ezután ki kellett ereszteni a vitorlát.

A vitorláshajóhoz csónakkal eveztünk ki.

Az iskolában kijelöltek nekem egy mentort, aki segíteni fog mindenben. Cathy nagyon kedves nő, tényleg MINDENben segít, pedig még el sem kezdődött az iskola. Vele vadászok autóra (lehet, hogy hétfőn vehetek is egyet!), megmutatja a környéket, megismertet a leendő kollegákkal, segít eligazodni a tananyagban, és ha ez még nem lenne elég: MA ELVITT VITORLÁZNI! Ebben a gyönyörű házban bérelt egy szobát, amikor annak idején Brunswickbe költözött, és a vitorláshajóját most is ebben a kikötőben tartja. Innen indultunk útnak, miután egy kis parti vendéglőben friss homárt majszoltunk ebédre...