Az utolsó délutánon elmentünk egy gyönyörű helyre a házunktól nem messze: "the Giant's Stairs" a hely neve, és azért hívják így, mert olyan hatalmas sziklákból álló természetes lépcsősor vezet le a vízhez, amelyet csak egy óriás tudna megmászni. Sütött a nap, sétáltunk. Kicsit túl gyorsan telt el ez a két hét...
Az ünnepi asztal. És az ünneplő társaság. Az ünnep itt is azt jelenti, amit otthon: annyit egyél, amennyi beléd fér.
És ez már a Hálaadás napja. Ben (Cathy fia) és Kim (Ben menyasszonya) átjött Bostonból. A lányok szorgoskodtak az ünnepi ebéden, a fiúk borozgattak és szórakoztattak bennünket.
Kedden sajnos annyira esett az eső egész nap, hogy úgy döntöttünk, hazajövünk, mert nem tudtunk már kirándulni.
A kacsákat a parkban most is meglátogattuk.
Ő volt az idegenvezetőnk. :-)
Hallottunk a Boston Tea Party-ról. Eszembe jutott, amikor az egyetemen erről kellett házi dolgozatot írnom történelemórára. Azért nem ártott, hogy az idegenvezető felidézte a sztorit, nem mondhatnám, hogy tisztán emlékeztem mindenre...
Egy másik napon részt vettünk egy városnézésen, amelyet egy jelmezes színész vezetett: The Freedom Trail - ez a túra neve, és bejártuk Boston történelmének legnevezetesebb helyszíneit.
Már a karácsonyfát is felállították.
Megérkeztünk Bostonba, és körbesétáltuk a belvárost. Ez a Faneuil Hall nevű vásárcsarnokban készült kép már karácsonyi hangulatot tükröz, pedig még csak november van.
A Hálaadás miatt a második héten mindenképp lett volna 2 szabadnapom, de az igazgató nagyon rendes volt, és Gáborra tekintettel megkaptam az egész hetet. Úgyhogy szombat reggel beültünk a kicsi kocsimba, és nekivágtunk egy spontán útnak. Konkrét tervünk nem volt, csak az, hogy Bostonba és környékére megyünk, és nem jövünk vissza Hálaadásig. Az első állomás Kennebunkport volt, egy üdülőváros, ami csodaszép lehet nyáron, és igazából arról nevezetes, hogy a Bush-famíliának van itt üdülője. Elképesztően hideg volt, a villák, amelyek a parton sorakoznak, szavakkal le sem írhatók - mármint a méretüket tekintve.
Őket már ismeritek, korábban már tettem fel képeket róluk: Steve és Mary, két irtó jófej kollega, akikkel gyakran beülünk valahová péntek esténként. Yarmouth-ban, egy közeli városban vacsoráztunk, aztán rohantunk a suliba 7-re, mert az iskola színjátszócsoportja a Flowers for Algernon c. darabot mutatta be. Nagyon tetszett, irtó ügyesek voltak a gyerekek. És persze elképedtem, hogy mennyi zsé volt a díszletben és a jelmezekben, teljesen professzionális volt. MINDENT adományokból fedeztek, a szülők nagyon fontosnak tartják a színjátszást, és hát itt van ez a gyönyörű színházterem az iskolában, majd egyszer azt is lefényképezem. Elképesztő.
A boldog szülők.
Egy másik este az a kedves kolleganőm hívott meg bennünket vacsorázni egy helyi étterembe (ahol mi voltunk az egyedüli vendégek, ilyen nagy itt a nyüzsgés, csak bele ne szédüljek), akivel kirándulni szoktunk a diákokkal. Ez a csöppség az unokája. 1 hónapos, Hooper a neve.
Szép nagy állat! Ja, és mielőtt megfőzik, NEM vörös, csak a főzés után. Eredetileg KÉK, ZÖLD vagy BARNA...
Freeportban kipróbáltuk a Harraseeket Inn nevű szálloda tavernjét, és homárt vacsoráztunk. Gábor kipróbálta az egész homárt. Ha egész homárt kérsz, a nyakadba kötnek egy előkét, kapsz egy eszközt, amivel megroppanthatod a homár páncélját, a húsát pedig gyakorlatilag ki kell szívni. Kicsit "messy", de nagyon finom.
Persze kutyasétáltatni is elvittük. A háttérben a boldog Jamaica látható. Azért van narancssárga sál rajta, mert 2 hete még tartott a vadászszezon. Múlt vasárnap fejeződött be.
Cathy scallop-vacsorát ("fésűkagyló", se angolul, se magyarul nem tudtam, mi fán terem) készített Gábor tiszteletére.
Giccses, de nem Photoshop! Igazi!
Ezek a jelenleg parlagon heverő homárcsapdák. Mivel a homárhalászat "iparága" pillanatnyilag (mint minden más is) krízisben van, tele van a tévé és a rádió felhívásokkal, pl. Hálaadás előtt arra biztatták a helyieket, hogy pulyka helyett kerüljön homár az ünnepi asztalra. Amúgy most a hideg miatt kevesen halásznak, ezért a néhány étterem, ahol friss homár kapható, eléggé megkéri az árát.
Merre is jártunk? Többnyire naplementét meg óceánt néztünk. Ezek a képek Harpswell különböző pontjain készültek. Talán látszik, hogy elég hideg van.
Nagyon jól zárult a november: Gábor előbb ki tudott jönni hozzám, mint terveztük, így végre együtt tölthettünk 2 hetet.
Az iskolában három idegen nyelvet tanítanak: franciát, latint és spanyolt. A latintanár minden évben szervez egy "Saturnaliát" a karácsony előtti héten, amikor az iskola összes latinul tanuló diákja az ókori római szokásokról, étkezésről, ruházkodásról stb. beszél és ad elő a többieknek, római jelmezekbe öltözve. Rengeteget készülnek az eseményre: poszterek, sütemények, kolbászok tömkelegét láthatta minden érdeklődő, miközben istenekről szóló mítoszokat meséltek a babérkoszorús diákok.
Így néz ki maga a "snowshoe", amit az ember a csizmájára csatol. És ezzel közlekedik az erdőben, a combig érő hóban. Gyönyörű a táj.
Jó dolog a "snow day", mert az ember nem számít rá előre, tehát felkészül a másnapra, mintha rendesen dolgoznia kellene, így ez a nap tényleg ajándék, egy nyert nap, amikor nem kell dolgozni, készülni, de lehet helyette pl. "snowshoeing"-olni... Főleg, ha a sok hó kidönt néhány fát, leszakad pár vezeték, és 3 napig áram és víz nélkül marad a ház... na ez nem poén...
Az ember este ágyba bújik, kinéz az ablakon, és ezt látja:
Épp elbúcsúztunk a novembertől, amikor átélhettem az első hivatalos "snow day"-t Maine-ben. Hogy ez mit is jelent?
Az utolsó délutánon elmentünk egy gyönyörű helyre a házunktól nem messze: "the Giant's Stairs" a hely neve, és azért hívják így, mert olyan hatalmas sziklákból álló természetes lépcsősor vezet le a vízhez, amelyet csak egy óriás tudna megmászni. Sütött a nap, sétáltunk. Kicsit túl gyorsan telt el ez a két hét...
Az ünnepi asztal. És az ünneplő társaság. Az ünnep itt is azt jelenti, amit otthon: annyit egyél, amennyi beléd fér.
És ez már a Hálaadás napja. Ben (Cathy fia) és Kim (Ben menyasszonya) átjött Bostonból. A lányok szorgoskodtak az ünnepi ebéden, a fiúk borozgattak és szórakoztattak bennünket.
Kedden sajnos annyira esett az eső egész nap, hogy úgy döntöttünk, hazajövünk, mert nem tudtunk már kirándulni.
A kacsákat a parkban most is meglátogattuk.
Ő volt az idegenvezetőnk. :-)
Hallottunk a Boston Tea Party-ról. Eszembe jutott, amikor az egyetemen erről kellett házi dolgozatot írnom történelemórára. Azért nem ártott, hogy az idegenvezető felidézte a sztorit, nem mondhatnám, hogy tisztán emlékeztem mindenre...
Egy másik napon részt vettünk egy városnézésen, amelyet egy jelmezes színész vezetett: The Freedom Trail - ez a túra neve, és bejártuk Boston történelmének legnevezetesebb helyszíneit.
Már a karácsonyfát is felállították.
Megérkeztünk Bostonba, és körbesétáltuk a belvárost. Ez a Faneuil Hall nevű vásárcsarnokban készült kép már karácsonyi hangulatot tükröz, pedig még csak november van.
A Hálaadás miatt a második héten mindenképp lett volna 2 szabadnapom, de az igazgató nagyon rendes volt, és Gáborra tekintettel megkaptam az egész hetet. Úgyhogy szombat reggel beültünk a kicsi kocsimba, és nekivágtunk egy spontán útnak. Konkrét tervünk nem volt, csak az, hogy Bostonba és környékére megyünk, és nem jövünk vissza Hálaadásig. Az első állomás Kennebunkport volt, egy üdülőváros, ami csodaszép lehet nyáron, és igazából arról nevezetes, hogy a Bush-famíliának van itt üdülője. Elképesztően hideg volt, a villák, amelyek a parton sorakoznak, szavakkal le sem írhatók - mármint a méretüket tekintve.
Őket már ismeritek, korábban már tettem fel képeket róluk: Steve és Mary, két irtó jófej kollega, akikkel gyakran beülünk valahová péntek esténként. Yarmouth-ban, egy közeli városban vacsoráztunk, aztán rohantunk a suliba 7-re, mert az iskola színjátszócsoportja a Flowers for Algernon c. darabot mutatta be. Nagyon tetszett, irtó ügyesek voltak a gyerekek. És persze elképedtem, hogy mennyi zsé volt a díszletben és a jelmezekben, teljesen professzionális volt. MINDENT adományokból fedeztek, a szülők nagyon fontosnak tartják a színjátszást, és hát itt van ez a gyönyörű színházterem az iskolában, majd egyszer azt is lefényképezem. Elképesztő.
A boldog szülők.
Egy másik este az a kedves kolleganőm hívott meg bennünket vacsorázni egy helyi étterembe (ahol mi voltunk az egyedüli vendégek, ilyen nagy itt a nyüzsgés, csak bele ne szédüljek), akivel kirándulni szoktunk a diákokkal. Ez a csöppség az unokája. 1 hónapos, Hooper a neve.
Szép nagy állat! Ja, és mielőtt megfőzik, NEM vörös, csak a főzés után. Eredetileg KÉK, ZÖLD vagy BARNA...
Freeportban kipróbáltuk a Harraseeket Inn nevű szálloda tavernjét, és homárt vacsoráztunk. Gábor kipróbálta az egész homárt. Ha egész homárt kérsz, a nyakadba kötnek egy előkét, kapsz egy eszközt, amivel megroppanthatod a homár páncélját, a húsát pedig gyakorlatilag ki kell szívni. Kicsit "messy", de nagyon finom.
Persze kutyasétáltatni is elvittük. A háttérben a boldog Jamaica látható. Azért van narancssárga sál rajta, mert 2 hete még tartott a vadászszezon. Múlt vasárnap fejeződött be.
Cathy scallop-vacsorát ("fésűkagyló", se angolul, se magyarul nem tudtam, mi fán terem) készített Gábor tiszteletére.
Giccses, de nem Photoshop! Igazi!
Ezek a jelenleg parlagon heverő homárcsapdák. Mivel a homárhalászat "iparága" pillanatnyilag (mint minden más is) krízisben van, tele van a tévé és a rádió felhívásokkal, pl. Hálaadás előtt arra biztatták a helyieket, hogy pulyka helyett kerüljön homár az ünnepi asztalra. Amúgy most a hideg miatt kevesen halásznak, ezért a néhány étterem, ahol friss homár kapható, eléggé megkéri az árát.
Merre is jártunk? Többnyire naplementét meg óceánt néztünk. Ezek a képek Harpswell különböző pontjain készültek. Talán látszik, hogy elég hideg van.
Bejegyzések
