Baseball - "the real American pastime"

Fogalmam sincs miért, de egy "acorn" (amerikai kiejtés szerint /eikorn/ ), vagyis egy makk is futkosott a közönség között. Mindeközben a háttérben (szó szerint és átvitt értelemben egyaránt) zajlik a meccs. Nem bántam, hogy nem vártuk meg a végét. Jöttem, láttam, elég volt.


Mint megtudtam, minden csapatnak van egy kabalaállata. A Seadogs-oké - meglepő módon - egy kutya, Slugger. Slugger non-stop szórakoztatja a közönséget, különösen persze a gyerekeket.

Miközben "néztük" a meccset, finom sört ittunk, és Dog Biscuitet ettünk: két keksz között vaníliafagyi. James-ék "flying saucer"-nek hívták, de az itteniek a Seadogok miatt kutyakeksznek nevezik. A "seadog" amúgy egy kisméretű fókafajta neve.


Kevés képet csináltam a meccsről. Hogy miért? Mert nagyjából ezen a kettőn az összes megmozdulás látható, ami a több mint 2 óra alatt zajlott, amíg ott voltunk. És akkor még csak a meccs fele ment le... Amikor elkezdődött a meccs, gyakorlatilag körülbelül 5 perc eltelt, mire ráeszméltem, hogy elkezdődött. Mondom Mary-éknek, akikkel nagyban beszélgettünk, ahogy mindenki más is: Mikor kezdődik már? Mire felnevettek, hogy már rég elkezdődött... Hamar megértettem az előzetes figyelmeztetéseket. De az is igaz, amit a hangulatról mondtak. Kérdezgettem a többiektől, vajon miért ez lett a nagy amerikai sport, ha egyszer mindenki unja, és gyakorlatilag senki nem a meccset nézi. Mire ők azt mondták, szerintük pont ezért. Az embereknek ez igazából egy ürügy arra, hogy sokan összegyűljenek, jókat egyenek, nevessenek, beszélgessenek a barátokkal. Mivel a pályán tényleg semmi látványos nem történik, folyamatos szórakoztatás zajlik: szól a zene, énekeltetik a közönséget, a gyerekeknek játékokat találnak ki, és a párok üzengetnek egymásnak a kivetítőn. Vitathatatlan, a hangulat tényleg szuper volt. Sportnak meg ott van az amerikai futball - a kosárlabda mellett a másik legtöbbre becsült sport Amerikában.

Ez a szoborcsoport a stadion előtt áll. Próbáltam megfejteni, hogy mi ihlette. Ez lenne "az amerikai család a 21. században?"

Természetesen nem mehetek úgy haza, hogy nem voltam legalább egy baseball-meccsen - ez világos. Mary, Steve, James és Catherine társaságában részesülhettem "az igazi amerikai időtöltésben." Este elmentünk a portlandi Seadogs játékára. Azért előre leszögeznék pár dolgot:
1. Bár már több soron próbálkoztam vele, hogy megértsem a baseball szabályait, mindeddig csak nagyon kis fejlődést mutat az ez irányú tájékozottságom.
2. Többen figyelmeztettek, hogy a baseballnál unalmasabb sport nincs a világon.
3. Mary kivételével (aki nagy Red Sox-rajongó - ők a bostoni baseball-csapat) mindenki azt súgta a fülembe a meccs előtt: "Just for you, Marianna. We've never made it to the end."

Így nézett ki a ház Longfellow idejében. Akkoriban ez volt Portland utolsó utcája, itt ért véget a város. Mögötte végtelen földek és mocsár - pl. ott is, ahol én laktam Portlandben.

Szegény Longfellow, tudtam, hogy sok tragédia érte az életében. Tudtam, hogy két feleséget temetett el még egészen fiatalon. Tudtam, hogy azért visel szakállat, mert a második feleségét próbálta megmenteni egy tűzesetkor, és megégett az arca. De azt nem tudtam, hogy pontosan hogy történt a tűzeset. Elég durva sztori. Longfellow-né egy szombat délután igazítgatta a lányai haját. Longfellow a pennájával üldögélt a sarokban, nézte az idilli jelenetet. A felesége mosolyogva felbontott egy borítékot, hogy a lányok levágott tincseit eltegye emlékbe. Le akarta zárni a borítékot, ezért viaszt szeretett volna hozzá olvasztani. Óvatlanul túl közel lépett a kandallóhoz, a tűz belekapott a ruhájába, és azonnal fellángolt a szegény nőre. Longfellow azonnal odaugrott, hogy segítsen, de nem tudta eloltani a ruhát; ráadásul közben az arcát is megégette. Mire eloltották a tüzet, az asszony halálos sebeket szerzett, két nap múlva meghalt. Semmi más nem égett le, "csak" ő és Longfellow arcbőre...

A szombat délutánt Portlandben töltöttem. Végre néhány múzeum kinyitott a téli szünet után (na nehogy azt higgyétek, hogy mindegyik!), pl. a Longfellow House is. Mivel Longfellow-t tanítottam is, ráadásul itt született Portlandben, úgy gondoltam, nem szabad kihagynom, mert az olyasmi lenne, mintha Kiskőrösön járva nem nézném meg a Petőfi-szülőházat. Érdekes élmény volt a gazdag newporti villák után egy tehetős, de szerény család házát is megnézni belülről.