Flatbread a bandával

Jó dolog, amikor vége van egy hétnek, és pénteken este az ember felszabadultan beülhet valahová vacsorázni kedves ismerősökkel. A Flatbread nevű pizzéria már-már törzshelyünk; balról jobbra: James, a felesége, Catherine, én, Steve és Mary.

Egy hónap Tolsztojjal

Rajta kívül egy szlavisztikával és egy kelet-európai irodalmakkal foglalkozó előadó beszélt a regényről, és egy zenetörténész a Prokofjev-operáról. Rengeteg érdekes dolgot megtudtam, kultúrtörténeti érdekességeket, pl. arról, hogy miért volt akkora népszerűsége a szabadkőművességnek Európa- és Amerikaszerte a 19. században, arról, hogy a dekabristák mit próbáltak elérni Oroszországban, hogy Tolsztoj mit gondolt a művészetről és az életről, és hogy miért hagyta abba az írást élete utolsó részében, röviddel az Anna Karenina megírása után. Ebéd közben (ahol MAGYAR GOMBALEVEST szolgáltak fel: "Would you like some Hungarian mushroom soup?" - teljesen leesett az állam, főleg mert finom is volt!) kis csoportokban beszélgethettünk azzal az előadóval, amelyikkel akartunk. Én egy irodalmárhölgy asztalához ültem le, aki Natasáról beszélt sokat, mert engem ő érdekelt legjobban a regényben, és egyszerűen most sem tudok napirendre térni afelett, hogy Tolsztoj hogy elbánt vele a regényzárlatban... Na mindegy, lényeg, hogy nagyon jó volt az egész program, igazán jólesik néha nem a katedrán lenni.

A nyitó előadást leszámítva az érdemi munka szombaton zajlott. Reggel 9-től délután 4-ig; ami meglehetősen rövid idő - szerintem - egy ilyen regényóriásra. Az első előadó egy, a Harvardon oktató német történész volt, aki Napóleonról beszélt. Nem mondott olyasmit, amit ne tanultunk volna Napóleonról, de azért jó volt, hogy felelevenítette a beporosodott középiskolai emlékeimet. Rengeteg humorral és millió karikatúrával fűszerezte az előadást; sokat nevettünk. Ez a Napóleon-karikatúra zárta az előadását.




És ha már kandalló és olvasás... Az iskola jóvoltából jelentkezhettem egy két napos szemináriumra a helyi egyetemre, a Bowdoin College-ba, ami arról nevezetes, hogy az egyik első egyetem volt Amerikában, és ide jártak Új-Anglia nagyjai: Hawthorne, Beecher-Stowe, Longfellow - csak hogy néhányat említsek. A Maine Humanities nevű társaság minden évben rendez egy nyílt szemináriumot itt, Winter Weekend címmel (az, hogy március közepén is "winter" szerepel a címben, szintén figyelemre méltó...), ahol a világirodalom egy-egy gyöngyszeme kerül nagyító alá. Két nap, fogadással, a Harvardról meghívott előadókkal, és mint kiderült, sok-sok ráérő nyugdíjas résztvevővel... az átlagéletkor 75+... Az idei téma a Háború és béke volt. Ez a tény az elmúlt hónapomat jócskán betöltötte... végigrágtam magam a könyvön, jól kiakadtam a befejezésen, utána megnéztem az angol és az orosz filmváltozatot (összesen több mint 10 órányi film...), elolvastam a cikkeket, amelyeket előzetesen elküldtek, és belevetettem magam a szemináriumba. Péntek este a nyitó előadások után egy fogadással, "Russian dinner"-rel vendégeltek meg bennünket. Volt kaviár, lazac, kagyló, káposzta, orosz lakodalmas sütemények, fagylalt - kicsit úgy érezte az ember, hogy megjutalmazzák, amiért hajlandó volt elolvasni 1500 oldalt. :-)

Még mindig tél...

Pózol.

Vadászik.

Álmos...

Halottnak tetteti magát? :-)

Tűnődik?

Táncol?

És ezek a bónuszképek. Kis csalás, de gondoltam, nem bánjátok. Itt készültek Harpswellben, de nem én csináltam őket. Ilyen képekhez némileg szofisztikáltabb gépre van szükség, mint az enyém, és jó sok türelemre. De én is láttam már ezt a helyet; a fókák imádnak itt napozni.

Ez az Androscoggin folyó hídja, amely összeköti Brunswicket Topshammel.


Remélem, mindenki látja, meddig ér a hó. Jamaica egy labrador, szóval nem kicsike kutya. Az udvaron lévő hórakás magasabb nálam.

Sokan kérdeztétek, hogy mostanában miért nem írok a blogomra. Nos, lássuk csak, mit is írhatnék. Nagyjából egy hónapon keresztül -18 és -28 fok között váltakozott a hőmérséklet. Eddig hatszor nem volt iskola hóvihar miatt, ebből háromszor az áram és a víz is elment több mint egy napra. A hó most is térdig ér, pedig már csak -10 és 0 fok között van a hőmérséklet, sőt, 2 napja 1 fok van, ami azért szuper, mert így nem hó esik, hanem eső... itt a március-áprilist "mud season"-nek hívják, tavasz nincs. De nehogy az a tévképzete legyen valakinek, hogy a hó elolvadt. Nagyon nem. És állítólag május elejéig nem is nagyon fog... Ezek után próbáljátok kitalálni, hogy egy kisvárosban, ahol amúgy sincs sok csinálnivaló, mit lehet csinálni ilyen mínuszokban... Lehet kandalló mellett olvasni, hócipőben kutyástul erdőt járni, forró csokit inni, kollegákkal étterembe menni, filmeket nézni, teniszezni, jógázni, moziba és koncertekre járni (fantasztikus koncertekre! Longfellow megzenésített versei, HD élő közvetítések a New York-i Metből - Mme Butterfly, Lucia di Lammermoor). Nagyjából ennyi történt velem az elmúlt 2 hónapban. Persze ez mind jó dolog, csak nem nagyon van mit mesélni vagy fényképezni rajta. :-) De közkívánatra itt van pár fotó.

Teacher Appreciation Night

Minden "kedvenc" tanár kapott egy kitűzőt, amelyen az őt kiválasztó diák fényképe és egy "Thank You!"-felirat látható.

Amikor vége lett a meccsnek, mi, a "kedvenc" tanárok a saját diákunkkal együtt bevonultunk a pályára, bemondták a nevünket, és tapsot kaptunk.

Daniel a kép közepén "látható". Sajnos nem sikerültek túl jól ezek a képek.


Miután megvacsoráztunk néhány kollégával egy Pedro O'Hara nevű mexikói-ír (ezt bogozzátok ki...) étteremben, áthajtottunk a suliba, hogy megnézzük a "fiainkat" a nagy meccsen!

Múlt héten váratlan meglepetés ért. Egyik reggel megkeresett az egyik Honor diákom, akivel év elején elég sok gondom volt. Mindig pofákat vágott, vitázott a javítasommal kapcsolatban, és az első quarter végén kiakadt, hogy "csak" A- -t kapott. De akkor leültem vele, és elmondtam, hogy szerintem mi hiányzik ahhoz, hogy A+ legyen, mire figyeljen, min változtasson. A következő héttől folyamatosan egyre többet dolgozott, és mivel okos srác, ez meg is látszott, jobbak lettek a dolgozatai, és a második quarter felénel már A+ -ra állt, és még mosolygott is az órákon. Erre egyik reggel bejött a termembe azzal, hogy kosarazik a suliban, és a csapata minden évben rendez egy "Teacher Appreciation Night"-ot, most pénteken 7:30-kor lesz, és hogy megtisztelném -e azzal, hogy én leszek az ő "kedvenc" tanára. Végignézzük a meccset, majd köszönetet mondanak a legjobb tanáraiknak. Annyira örütem neki! Pont ettől a sráctól nem számítottam ilyesmire, szóval duplán jólesett.

Honvágy és hasonlók

Csak hogy tudjátok, ha még nem mondtam volna: VAN. Mármint honvágy. Az ember azt hiszi, vagy legalább is én azt hittem, hogy majd "csak" időnként lesz. De nem. Mindig van. Csak néha nem mardos. Most épp igen. Talán a hideg, talán a félidő teszi - nem tudom.

Rákerestem a google-ön, mi található a "honvágyról". Egészen meg is rémültem volna, ha nem fordulok le a székről a nevetéstől.

Idézem a Pallas Nagylexikon "honvágy" szócikkét:

"Visszakívánkozás a szülőföldre, mely oly heves alakot ölthet, hogy valóságos súlyos lelki bajjá (melankólia) fajul, a testet is megtámadja és egyes esetekben halállal is végződik. Főleg a kultúra alantas fokán álló, szűk körben élő, hegyeket lakó népeknél fordul elő, melyek megszokták a természetes, egyszerű életmódot; a hazájától elszakadt nem tudja a merőben különböző városi vagy egyéb életmódot megszokni."

Nem is tudom, örüljek, hogy nem a kultúra alantas fokán állok? :-)

BTW, google: http://www.theatlantic.com/doc/200807/google
Olvassátok el ezt a cikket, nagyon érdekes! Cím: Is Google Making Us Stupid?
Ha van róla véleményetek, szívesen elolvasnám! A kollégákkal egy órán át beszélgettünk róla - a félévzáró vizsgák javítása helyett...
(Egyébként nemrég leltem rá erre a magazinra - The Atlantic - havonta jelenik meg, és zseniális! Ha szeretnétek jó havilapot olvasni, szerintem otthon is kapható. Ha nem, az interneten megtaláljátok.)

Sokan kérdeztétek, milyen a hangulat az elnökcsere kapcsán. Néhány gondolat:
A tanáriban egy Final Count Down falinaptár díszelgett Obama beavatásának napjáig; Bush "uralmának" utolsó 12 és fél hónapja volt az alcíme. Minden hónaphoz egy Bush-fénykép tartozott, minden kép azt illusztrálta, mennyire "kompetens" és "intelligens" volt az (ex-)elnök...
A beavatás (inauguration ceremony) napja éppen a félévi vizsgák első napjára esett, ami azért volt jó, mert a vizsgák f12-kor befejeződtek, így - miután a gyerekek elhagyták az épületet - minden tanteremben összegyűlt néhány kolléga, hogy együtt nézzük a tévét. Majdnem mindenki zokogott a meghatottságtól és a megkönnyebbüléstől. Tény, hogy Obama beszéde rendkívül inspiratív és impresszív volt, ha csak fele annyit tesz, mint amennyire az intelligenciája lehetőséget teremthetne, már nyer vele az egész világ... szerintem. Mindenesetre nagy váltás a totál síkhülye Bush után egy ennyire okos és megnyerő elnököt látni Amerika élén... Több kollégám is megjegyezte nekem zokogva: "Nem tudod elképzelni, milyen érzés volt 8 éven keresztül szégyellni, hogy ebben az országban élünk." Gondoltam magamban, hát, erről mi, magyarok is tudnánk mesélni...

Cross-country skiing

Ez már a harmadik "snow day" ebben a tanévben. Most cross country síeléssel töltöttük a napot. Ez nem annyira jött be, mint az alpesi síelés és a hócipőzés. De azért ez sem rossz.

Bébiszittelés

Amióta Cathy házában lakom, gyakran járok át a szomszédba, Jo May és Bill házába, ahol augusztusban a kerti partin vettem részt, ugyanis van egy 3 éves kisfiuk, Alex, aki egy tünemény, és akit bébiszittelek. Gyönyörű kiskölyök, az anyukája kínai, de Bécsben nevelkedett a diplomata apukának köszönhetően, így a hároméves kiscsávó pillanatnyilag három nyelvet "tanul": angolt (az apukája angolul beszél hozzá), németet (az anyukája ezen a nyelven leginkább önmaga) és kínait (részben az anyukától, részben tanfolyamokon!). Alex nagyon büszke magára, hogy ő tud németül. És amikor este német mesét hallgat CD-n, lefordítja nekem angolra! Ennivaló.

Csodaszép karácsonyi szünet Bethelben

Szilveszterkor lementünk a pubba. Az innkeeper megajándékozott bennünket egy-egy szilveszteri fejékkel. Megvacsoráztunk, aztán felmentünk a szobába, hogy megnézzük a New York Times Square-ről sugárzott visszaszámlálást... de belealudtunk az éjfélbe. 10 perccel később felébredtünk és koccintottunk - vízzel, műanyagpohárban. Gyönyörű volt ez a hét is. B.Ú.É.K. Mindenkinek!

Mary egyik este feljött meglátogatni bennünket, és a Bethel Inn nevű helyen vacsoráztunk.

Szombaton felkocsikáztunk a hegyekbe, hogy a hetet Bethelben töltsük. Gyönyörű volt a táj, a Bed & Breakfast, ahol megszálltunk, nagyon barátságos és hangulatos volt: http://www.sudburyinn.com/ - az alagsorában pedig egy pub volt, ahol majdnem minden este élőzene volt.
Minden nap átjártunk a Sunday River nevű skiing resortra, ahol megtanultam síelni.

Bostonban másfél napot töltöttünk, sétálgattunk és vacsoráztunk. Egy afgán étteremben. Az étterem közepén egy nyitott kemencében sütötték a kenyeret, ezért meglehetősen füstös volt a terem. Az étel finom volt, de a pincérek nem sokat törődtek velünk.
Ebben a hidegben a város is szürke volt kicsit. A kacsák a fagyott vizen nagyon tetszettek. Meg ez a szobor is, de sajnos nem volt rajta egy szál felirat sem, úgyhogy nem tudom, kiket ábrázol.

Persze karácsonyi hangulatot akartam, vittem magammal égőket, koszorút, gyertyát, na és persze az ajándékokat. Olyan szép lett a szoba! A tévében nonstop - 24 órán át egyfolytában - a Christmas Story c. film ment!!! A diákjaimmal karácsonyoztunk az utolsó napon a suliban, sütiket sütöttek, és meséltek a karácsonyukról, és megígérették, hogy az "all-American experience" kedvéért megnézem a Christmas Storyt 25-én. A szállodában volt időm, így megnéztem... hááát, annyira nem volt nagy szám.

Végre december 25-e lett, kocsiba pattanhattam, hogy lezötyögjek Bostonba Gáborért. Mivel este jött a gépe, és én nem akartam sötétben vezetni, kora délután lementem, és becsekkeltem a hotelbe, ahol máris karácsonyi meglepetés várt: az interneten lefoglalt, Cambridge-re néző szoba helyett - azonos áron - egy folyóra és Bostonra néző szobát kaptunk. A nyolcadik emeleten elég messzire ellát az ember. Íme, Boston, éjszakai fényekben.

December 24-e mindig a családdal telik. Idén, Amerikába "szakadtan", egy kolleganőmmel töltöttem a Szentestét - Cathyvel. Én főztem vacsorát, aztán megajándékoztuk egymást és beszélgettünk. A családommal és egy-két baráttal is sikerült "skype-karácsonyozni". Szóval szép volt a 24-e is, de persze alig vártam a másnapot.